"Mindenki maga irányítja sorsát; mi magunknak kell megteremtenünk boldogságunk okait. Csak mi tartozunk ezért felelősséggel, senki más.”

(XIV. Dalai Láma)


Honlap Történetek Dalai Láma : A boldogság természete

Dalai Láma : A boldogság természete

Email Nyomtat PDF

Most vizsgáljuk meg a boldogság természetét. Először is vegyük észre, hogy a boldogság relatív. Körülményeinktől függően más- és másféleképpen éljük meg. Aminek egyikünk örül, attól másikunk esetleg szenved. A legtöbben nagyon bánnánk, ha életünk hátralévő részét börtönben kellene töltenünk. Ugyanakkor a bűnöző, akire halálbüntetés vár, bizonyára boldogan kiegyezne életfogytiglani börtönbüntetéssel…

Lehet persze úgy érvelni, hogy rendben van, tegyünk különbséget átmeneti és tartós boldogság, csalóka és igazi boldogság között, de amikor az ember majd' szomjan hal, akkor csak egyvalami boldogíthatja: a víz. Ez nem vitás. Ha életben maradásunkról van szó, szükségleteink természetszerűleg oly parancsolóak, hogy erőfeszítéseink elsősorban ezek kielégítésére irányulnak. Csakhogy a fennmaradás ösztöne fizikai szükséglet, ennélfogva a testi igények kielégítése szigorúan arra korlátozódik, amit az érzékek közvetítenek. Nem indokolt tehát, hogy minden körülmények között a pillanatnyi

érzéki örömöket keressük. Sőt ha jobban meggondoljuk, az érzéki impulzusok kielégítésekor tapasztalt rövid mámor talán nem sokban különbözik a szenvedélyének hódoló kábítószeresétől. Az átmeneti megkönnyebbülést hamarosan felváltja az újraéledő vágy. És ahogy a kábítószer-élvezet végül csak bajt okoz, ugyanúgy a legtöbb olyan dolog is, amit érzéki vágyaink kielégítése érdekében teszünk. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy helytelen bizonyos tevékenységekben örömöt lelnünk. De be kell látnunk, hogy érzékeinket képtelenség egyszer s mindenkorra kielégíteni..
Ha úgy próbáljuk kielégíteni pillanatnyi vágyainkat, hogy közben nem vesszük figyelembe mások érdekeit, megfosztjuk magunkat a tartós boldogság esélyétől...


Tapasztalatom szerint az igazi boldogság legfőbb jellemzője a béke: a belső béke. Ez nem valamiféle "elszállt" érzés. Nem is az érzelem hiánya. Ellenkezőleg, a béke, amiről beszélek, a másokkal való törődésben gyökerezik, és nagyfokú érzékenységet és érzelmet foglal magába. Jóllehet én személy szerint nem állíthatom, hogy ebben nagyon messzire jutottam, de már az is, hogy erre törekszem, a békesség érzésével tölt el.
 

A boldogság legfőbb jellemzője tehát a belső béke. Ez megmagyarázza azt a paradoxont, hogy míg vannak emberek, akik minden anyagi jólét ellenére elégedetlenek, addig mások a legnehezebb körülmények között is boldogok maradnak... ha képesek vagyunk megteremteni belső békénket, akkor bármilyen nehézséget hozzon is számunkra az élet, alapvetően jól fogjuk érezni magunkat. És bár ebben a külső tényezőknek kétségkívül fontos szerepük van, tévedés lenne azt hinnünk, hogy ezek valaha is képesek bennünket tökéletesen boldoggá tenni.
Alkatunk, neveltetésünk és életkörülményeink tagadhatatlanul befolyásolják boldogságélményünket. Az sem vitás, hogy bizonyos dolgok hiányában nehezebb elérnünk a boldogságot. Egészség, barátok, szabadság, bizonyos fokú jólét - ez mind hasznos és értékes számunkra. Az egészség önmagáért beszél. Mindannyian egészségesek akarunk lenni. Ugyanígy szükségünk van barátokra is, függetlenül attól, hogy milyen körülmények között élünk vagy éppenséggel mennyire vagyunk sikeresek... A szeretet okozta elégedettség megtapasztalásához barátokra van szükségünk, akik viszonozzák érzelmeinket. Barát persze többféle van. Akad olyan, aki igazából nem a másik emberhez, hanem annak státusához, pénzéhez, hírnevéhez ragaszkodik. De én nem az ilyen felszínes barátokról beszélek, hanem azokról, akik életünk nehéz szakaszaiban mellettünk állnak.
 
A szabadság - vagyis a boldogságra való törekvésnek és saját véleményünk kialakításának, illetve kifejezésének joga - ugyancsak hozzájárul belső békénk megteremtéséhez. Bizonyos társadalmakban, ahol ez nem megengedett, az emberek semmilyen közösségben, még saját családjukban sem érzik magukat biztonságban: mindenütt akadnak besúgók. De aki a gyanakvás légkörében él, kételkedik a másik jó szándékában, és alapvetően senkiben sem bízik, az hogyan lehetne boldog?
 
A jólét - nem is annyira az anyagi javakban megmutatkozó, mint inkább a szellemi és érzelmi gazdagság értelmében vett jólét - szintén jelentős mértékben hozzájárul belső békénk kialakulásához. Itt megint csak a tibeti menekültekre utalnék, akiknek semmijük sem volt, mégis boldogultak valahogy.
A fentiek tehát mind hozzájárulnak ahhoz, hogy az egyén jól érezze magát. De a belső béke és biztonság érzése nélkül mit sem érnek. Hogy miért? Azért, mert mint láttuk, anyagi javaink gyakran szorongást keltenek bennünk...
Nem vagyunk sérthetetlenek: jöhet betegség, fájdalom. Belső béke nélkül tehát nincs esélyünk a tartós boldogságra.


Hol találjuk hát a belső békét? Erre nincs recept, de egyvalami bizonyos: külső tényező nem hozhatja létre. Hiába fordulnánk érte orvoshoz, ő legfeljebb valami antidepresszánst vagy altatót írhatna fel nekünk... A belső béke, amely a tartós - és így az értelmes - boldogság előfeltétele, szerintem ugyanúgy érhető el, mint bármi más az életben: először meg kell határoznunk a kiindulópontot és a szükséges feltételeket, azután hozzá kell látnunk ezek szorgalmas munkával történő megvalósításához. Ez kettős feladat: kerülnünk kell azt, ami hátráltat bennünket, és törekednünk kell arra, ami előbbre visz.
A belső békéhez szükséges feltételek közül a legfontosabb a hozzáállásunk...
 Az első lépés a belső béke felé tehát a hozzáállásunk - az, hogy hogyan reagálunk a külső körülményekre.  Sántidéva, a szent életű indiai bölcs ezzel kapcsolatban megjegyzi: nincs annyi bőr a világon, amennyivel beboríthatnánk az egész földet, hogy soha többé ne menjen tüske a talpunkba, de nem is kell. Elég egy akkorka darab, amekkora a talpunkat beborítja. Más szóval a külső körülményeken nem mindig tudunk változtatni, de a hozzáállásunkon igen.
A belső béke és így az igazi boldogság másik fő forrását természetesen a boldogság keresése közben végrehajtott cselekedeteink jelentik. Ezek pozitív, semleges vagy negatív hatásúak lehetnek. Ha megnézzük, mi különbözteti meg a tartós boldogságot előmozdító cselekedeteket azoktól, amelyek csak átmeneti jóérzést nyújtanak, akkor azt találjuk, hogy az utóbbiak esetében magának a cselekedetnek nincs pozitív értéke. Például megkívánunk valami édességet, kinézünk magunknak egy divatos ruhadarabot, vagy kipróbálunk olyasmit, amiben még nem volt részünk. Igazából egyikre sincs szükségünk. Egyszerűen csak meg akarjuk szerezni azt a tárgyat, élvezni akarjuk azt az élményt vagy érzést - és különösebb gondolkodás nélkül meg is tesszük. Nem mondom, hogy ez szükségképpen rossz. Az ember természetéből adódóan vágyik a megfoghatóra: látni, tapintani, birtokolni akarunk...
Ami a békességhez és tartós boldogsághoz vezető cselekedeteket illeti, nézzük meg például, mi történik, ha valami olyat teszünk, amit fontosnak érzünk. Mondjuk kiötlünk és kemény munkával meg is valósítunk egy közösségünk számára hasznos tervet. Az ilyen típusú cselekvéshez ítélőképességre van szükség. Mérlegelnünk kell a különféle tényezőket, köztük azt, hogy tervünk megvalósítása milyen hatással lesz vagy lehet ránk és másokra. Ebben az értékelési folyamatban automatikusan felmerül az erkölcsösség kérdése, vagyis hogy szándékolt cselekedeteink erkölcsösek-e. Tehát még ha első impulzusunk esetleg arra ösztökél is, hogy célunk elérése érdekében valamilyen hamissághoz folyamodjunk, a mérlegelés során belátjuk, hogy az ilyen viselkedés rövid távon talán eredményes, de hosszú távon csak bajt okoz. Így aztán tudatosan lemondunk erről a lehetőségről, és egy másikat választunk. Ha célunkat kitartó erőfeszítéssel és önfeláldozással érjük el, mérlegelve a számunkra várható rövid távú előnyöket, illetve a mások boldogságát érintő hosszú távú hatásokat, és lemondva az előbbiekről az utóbbiak kedvéért, akkor megtalálhatjuk azt a boldogságot, amelyet béke és igazi elégedettség jellemez...

A fentiek alapján fontos, hogy különbséget tegyünk erkölcsös cselekedet és spirituális cselekedet között. Erkölcsös cselekedet az, amivel nem sértjük mások boldogságát, illetve a boldogsággal kapcsolatos várakozását. A spirituális cselekedetet pedig a korábban említett szeretet, együttérzés, türelem, elnézés, alázat, tolerancia stb. jellemzi; ezek feltételezik a mások jólétével való valamilyen szintű törődést. Azt tapasztaljuk, hogy nem szűk önérdektől vezérelt, hanem másokra tekintettel levő (spirituális) cselekedeteink tulajdonképpen nekünk is javunkra válnak. Mi több, értelmessé teszik az életünket. Nekem legalábbis ez a tapasztalatom. Életutamra visszatekintve határozottan kijelenthetem, hogy a dalai láma tisztségének betöltése, az ezzel járó politikai hatalom és viszonylagos gazdagság mind eltörpül a mellett a boldogság mellett, amit mások megsegítése okozott számomra.
Kiállja ez a tétel az elemzés próbáját? Csakugyan a mások javát szolgáló viselkedés kínálja a legjobb utat az igazi boldogsághoz? Gondoljuk csak végig a következőket. Mi emberek társas lények vagyunk. Mások cselekedeteinek következményeként jövünk a világra. Életben maradásunk ugyancsak másoktól függ. Ha tetszik, ha nem, szinte minden pillanatban embertársainkra vagyunk utalva. Éppen ezért nem meglepő, hogy a legtöbb boldogságot kapcsolatainkban találjuk. Abban sincs semmi különös, hogy az szerzi számunkra a legnagyobb örömöt, amikor a másokkal való törődés motivál bennünket. De ez még nem minden. Az önzetlen cselekedetek nemcsak boldogságot hoznak számunkra, hanem szenvedésünket is csökkentik. Nem arról van szó, hogy akinek cselekedeteit mások boldogságának előmozdítása vezérli, azt szükségképpen kevesebb szerencsétlenség éri, mint akit nem ez vezérel. A betegség, a halál, a különféle sorscsapások valamennyiünket egyaránt sújtanak. De a belső békénket aláásó szenvedés, szorongás, frusztráció, csalódottság - határozottan csökken. Másokkal törődve kevesebbet aggódunk magunk miatt, s így szenvedésünket nem érezzük annyira kínzónak.

Mit szűrhetünk le mindebből? Először is azt, hogy mivel minden cselekedetünknek egyetemes dimenziója van, amennyiben hatással lehet mások boldogságára, szükségünk van az erkölcsre, amely biztosítja, hogy ne okozzunk rosszat másoknak. Másodsorban pedig azt, hogy az igazi boldogságot olyan spirituális tulajdonságok és képességek teszik, mint a szeretet, együttérzés, türelem, tolerancia, megbocsátás, alázat és így tovább. Ezek biztosítják a boldogságot nekünk és másoknak egyaránt.

 

 

Bejelentkezés