Ütött-kopott volt, s az árverező
Úgy hitte, fáradni kár.
Mégis kezébe vette a vén hegedűt,
S mosolyogva mutatta fel.
– Hölgyeim és uraim, figyelmet kérek!

Lássuk, a licitálást ki kezdi?

Egy dollár, ott hátul, kettő, igen!

Csak kettő? Ki ad hármat?

A terem végéből ősz hajú férfi lépett közelebb, s felemelte a vonót;

Letörölte a port az ódon hangszerről, felhangolta a megereszkedett húrokat.

Tiszta és édes dallam kelt szárnyra, akár egy égi angyal éneke.

Elhallgatott a muzsika, s az árverező furcsán fojtott hangon szólt:

– Ki ad többet a régi hegedűért?

Felmutatta a hangszert és a vonót.

– Ezer dollár, ki ad érte kettőt?

Kétezer dollár! Ki ad hármat?

Háromezer először, háromezer másodszor...

Háromezer harmadszor!

Tapsolt a terem, de valaki bekiabált:

– Nem értem, mitől ez a hirtelen értéknövekedés?
Nem váratott magára a válasz:

– A mester érintésétől!